Szex gyermekszületés után – Hogyan állítsd vissza az intimitást?
A baba születése rengeteg változást hoz, hiszen a kicsiről való gondoskodás nemcsak a napirendet és a párkapcsolatot alakítja át, de az intim együttlétek, a romantikus időtöltés helyére és idejére is hatással van.
Mindenki világát fenekestül felforgatja egy gyermek születése, ami az élet egyik legcsodásabb történése. Egy újszülöttel az élet véget nem érő etetésből, pelenkázásból és (remélhetőleg) alvásból áll. A legtöbbünk számára ez egy semmihez sem fogható szépségű, ám fizikailag megterhelő időszak.
Mindig legyen egy szusszanásnyi időtök
Miközben mindkettőtök próbál a fontos új szerepben helytállni, fontos, hogy a baba gondozása mellett az anya és az apa is néha levegőhöz juthasson, és egy kis időre ki tudjon lépni a körforgásból. Ez nem önzés, hanem elengedhetetlen ahhoz, hogy az egyéni szükségletek és a párkapcsolat is egészséges mederben maradhasson.
Az aprónak tűnő, gondoskodó gesztusok ereje ebben az időszakban rendkívüli jelentőséggel bír, emellett segít szinkronban tartani a kapcsolatotokat, és helyet teremthet a romantikának is.
Mit tehetsz ebben az időszakban férfiként?
1. Vedd ki a részed a teendőkből
Vegyél át néhány olyan feladatot estére a párodtól, amelyeket általában ő lát el. Lehet ez a baba fürdetése vagy a mosogatás. Ez nem csak időt szabadít fel számára, de segíthet neki ellazulni is. Ha azt látod, hogy kimerült, és tudsz némi időt biztosítani neki egy szunyókálásra, az egy remek módja annak, hogy megmutasd a törődésed. A közös teherviseléssel a kapcsolatotok is szilárdul, és az édesanya testi-lelki állapota is egyensúlyban maradhat.
2. Szervezz kisebb kiruccanásokat
Szánjatok néhány órát egy közös szünetre. Persze ezt nehéz megoldani, de nem lehetetlen. Szervezz megbízható segítséget, aki gondoskodik a kicsiről, amíg ti feltöltődtök. Legyen előkészítve lefejt anyatej, ha a baba megéhezne. Menjetek el egy kávézóba. Ha szép idő van, kiülhettek a szabadba, sétáljatok, töltsetek egy kis csendes időt együtt. Nincs segítségetek? Akkor is lehettek kreatívak: próbáljatok ki egy esti sétát, ahol a kicsi a babakocsiban alszik. Már ez a kis változás is felüdítő lehet mindkettőtök számára.
3. Értékeld a testét
Mutass hálát azért a testért, amely kihordta a babát, akit mindketten annyira szerettek. Nyugtasd meg a párodat, hogy továbbra is szexinek találod őt, még ha a várandóssággal, szüléssel és anyasággal meg is változott rajta néhány dolog.
4. Adj időt magatoknak
Az első néhány hét és hónap valósággal elsodorja a szülőket az új szereppel járó feladatokkal. Nem csupán a teendők sokasága, a fizikai és mentális kihívások miatt szorul háttérbe egy időre a szex, de biológiailag is így vagyunk kitalálva. A hormonszintek nem csupán a nőknél, az édesapáknál is abba az irányba változnak egy kisbaba születése után, hogy a nemi élet fontossága sokkal halványabbá válik egy időre, mint azelőtt. A régi kerékvágásba persze idővel vissza fogtok zökkenni, de ehhez idő kell és új szokások, kis lépések az elején.
5. Fontos az intimitás
Az intimitás kulcsfontosságú a párkapcsolatokban, hiszen ha ez hiányzik, az eltávolodáshoz vagy szakításhoz vezethet. Az intimitás nem csupán a szexet jelenti. A baba születése után még inkább lényeges, hogy megmaradjanak az őszinte beszélgetések, az érintések, az ölelések, az összebújások és a csókok. Ezek erősítik a kapcsolatot, és közelebb hozzák egymáshoz a feleket, még akkor is, ha épp nincs energiájuk a szeretkezésre.
Kell némi kreativitás, hogy a baba születése után időt találjunk egymásra partnerünkkel. Az apró közös pillanatok segítenek megerősíteni kapcsolatotokat. A kötődési rituálék, mint például a közös olvasás segíthetnek együtt ellazulni, mielőtt elalszik a baba.
A legfontosabb dolog, amit az intimitással kapcsolatban nem szabad elfelejteni, hogy az a nyílt kommunikációval kezdődik. Fontos, hogy megbeszéljétek a szexben felmerülő változásokat, problémákat és nehézségeket, igényeiteket ésmegpróbáljatok kihasználni minden kínálkozó percet és órát, hogy egymással törődhessetek!